TANÁROK

KISS CSABA - KLASSZIKUS BALETT

Balett tánctanár, Budapesti Operettszínház
2018.10.07.10:00-12:00
MayaDance Stúdió (1072 Budapest, Rákóczi út 20.)

1979-ben születtem Nagyatádon,és a táncos karrierem itt keződött 7 éves koromban. Tánc- és énektagozatos általános iskolába jártam, ahol néptáncot kezdtem el tanulni. 7 éves koromban volt az első tv-s szereplésem is a "Didergő Király" című meseoperában. 9 éves koromban Fonyódra költöztünk, ahol folytattam a néptáncot és néptánctanáraim kitűnő szemének köszönhetően hamar felfedezték a tánchoz való készségemet így egy év múlva már a fonyódi és a balatonboglári néptánc csoportban voltam szólista. 1993-ban jelentkeztem a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába ,ahol a balett volt a főtantárgy és nagyon fel is keltette az érdeklődésemet az 1997-es képesítő vizsga után a szegedi, debreceni, miskolci, pécsi színházak balettigazgatói érdeklődése ellenére a Budapesti Operettszínházat választottam munkahelyemnek,ahol 20 évet dolgoztam a balett karban! Egy éve saját balettiskolám van,mellette koreografálok, tanítok több helyen.

KLASSZIKUS BALETT HASTÁNCOSOKNAK

Ezt a workshoppot akkor válaszd, ha már régóta szemezel a balettal, de még nem merted kipróbálni, vagy ha a hastánc szerelemese vagy, de érdekelne hogyan csempészhetnél egy kis klasszikus táncos alapot a repertoárodba.  Csaba olyan mozdulatokat fog tanítani, amely hastáncosok mozgáskultúráját fejleszti illetve kiegészíti.

WORKSHOP ÁR

Kedvezményes időszak

Befizetés 2018.09.21-ig

3000 Ft

Kedvezményes időszak után


4000 Ft

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el